Világok Arca

Régi karakterek mosolyognak rám a blogomról, tán hetek óta nem ejtettem egy rendes bejegyzést. Van rá okom. Röviden és tömören: az időhiány. Hozzáteszem: hála Istennek! Jól vagyok, és pörög velem az élet, csak napközben a munka, este a pihenés/szórakozás köt le.

Hazaérvén amúgy sincs kedvem újra egy másik monitort bámulni, elég nekem az, ami a reklámvilághoz köt.  A lakásom is ehhez mérten szinte csakis alvásra, töprengésre, evésre (igen, konyha), mosdásra használom, mintha egy alvóvárosból járnék be a városközpontba. Mintha futószalagon gyártanák a gondolataimat és, mintha beállnék a sorba az öltönyös munkába igyekvőkhöz. Erről megint a jó öreg new york-i Eric Drooker jut eszembe. Más nem tudta még számomra élvezhető autentikus módon megfesteni az urbanitást. Valahogy így érzek most, az ő képeinek hangulata uralkodik rajtam. És ez valahogy lázító is lehet, de egyben pozitív.

Azt nem is kell mondanom, hogy mióta újra dolgozom, más szemmel tekintek pl. a metró mozgólépcsője mellett futó plakátokra, billboardokra, mindent százszor megnézek, ha kell tízezerszer.

És egy új, illetve régiúj jelenségre lettem figyelmes. Az önmegvalósító, sikeres újságíró nőre, aki könyvet ad ki, Isten tudja hanyadszor.

Az összes női lap cikkírója, főszerkesztője vagy riporter egyszerűen fogta magát és megtáltosodott. Mintha Stephanie Meyer "Alkonyat" klónokat látnék, csak itt nem milliónyi vámpírmeséről van szó (amiből nyáron lett elegem), hanem a szingli, roppant erős, félelmetesen kreatív, már-már amazoni magasságokba emelkedő nőképről, amit én vegyes érzelmekkel fogadok. Egyrészt, tök jó, hogy megjelennek ilyen könyvek, mert látom, hogy mi jelenti ma egy városi, jómódú, divatos nő életcélját, másrészt borzongok a sablonosságtól, bármennyire is szórakoztató, okos, és jól megkomponált művekről van szó.

Addig lenne jó ez a dolog, amíg egyedi lenne, de itt is azt veszem észre, hogy ezek a valóban tehetséges írónők eladják magukat a médiának. Mondom, egyrészt jó, másrészt elgondolkodtató.

Még egy valamire jöttem rá. Ha együtt akarsz érezni egy tinilánnyal: elolvasod a Twilight trilógiát. Ha meg akarod érteni a 20-as vége, 30-as, 40-es nőket: elolvasod Fejős Évát vagy Vass Virágot.

Nem kritika, logika.

Más.

Hatalmas köszönetet kell, hogy mondjak annak a szervezőbrigádnak, akik a 4-es metró épülő állomásain szerveznek bulikat. Egyen voltam még szeptemberben, de láttam, hogy más egyéb megállókban is rendeznek zenei/kultúrális/miegymás összejöveteleket. Sőt, mi több, ez jót tesz a BKV fakó imázsának is, hiszen ők is szerepelnek a plakát alján, mint főszponzor...az ötletért vállonveregetés jár, még-még sok-sok ilyet!

Régi ismerős, de újra felfedezve. Mindenkinek ajánlom a Dob utca egyik pincéjében megbúvó Lámpás nevű helyet. Egyszerűen mert jó.

És most lerakom a tollat. Álmos vagyok.

Ez a 2-3 hetente bekövetkező tisztalevegőtödőbeszívás egyszerűen mámorító. Tudom, köd van, hideg van, sötét van, de a miskolci légbőlkapott inhalálás kárpótol a 2.5 órás vonatútért.

Persze a Dürer Kertben épp Bridge To Solace-ék nyúzzák a bőröket és a húrokat, és én megfogadtam, hogy a második sorban küzdöm végig a koncertet (első sorban lehet kapaszkodni, héj!), mégis itthon.

Család, pálinka, sütőtök, Halloween, trick or treat, ez kell most. A házunk melletti temetőben ilyenkor nappali fényt varázsol a millió mécses. Nem vicc, ha van a közeledben temető, menj egy kört, gyönyörű.

A Diósgyőr-Fradi meccshez meg no komment, csak, hogy off-topic legyek.

És mindenki nézze meg Az utolsó éjjel című filmet, isteni!

Nem a legfrissebb muzsika, a videó is elgondolkodtató, hogy kinek készült, mégis imádom!

A Fire Inside: Girls Not Grey

Nem tudom, az addicton lehúzták, nekem tetszik. Ausztráliában megy ez a Sony promó; miszerint, ha veszel egy 46"-os Bravia tévét, szó szerint hozzádvágnak egy Playstation 3-mat. És indul a visszaszámlálás. Ugyanitt kissé sérült plazmatévék eladók.

24.999 pieces left.